Vancouver 2010

Eredmények, 2010. február 28., vasárnap:

A téli olimpiák maratonjával a férfiak 50 km-es klasszikus stílusú versenyével fejeződtek be vasárnap a sífutók küzdelmei. Mindenki Northug ellen - nagyjából ez volt a mezőny jelszava a férfi sífutók hat versenyén az olimpián. A norvég rendre a parádés hajrájával aratja sikereit - a tömegrajtos versenyeken, ha együtt marad a mezőny, az utolsó néhány száz méteren verhetetlen. Ráadásul tavaly még csak szabad stílusban villogott, az idén pedig már a klasszikusban is nagyon jól ment neki. Az előző évi világbajnokságon a „símaratont", azaz az 50 kilométeres versenyt is meg tudta nyerni, de azt szabad stílusban rendezték. Hogy mire lehet képes klasszikusban, az eddig rejtély volt. Egy azonban a verseny előtt is biztosnak tűnt: ha a befutónál még ott van az élmezőnyben, akkor szinte biztos, hogy nyer. Gyakorlatilag az egyetlen esély ellene, ha folyamatosan nagy iramot diktálnak az élen állók, s több szökési kísérlettel is próbálkoznak, mert előbb-utóbb belefáradhat. Erre esélye elsősorban Bauernek lehetett, akinek gyakorlatilag ez a fő száma, s hogy jó formában van, azt a Tour de Ski-győzelem mellett a 15 kilométeren és váltóban megszerzett bronzérme is jelezte. Rajta kívül a svédek voltak még nagyon erősek, akik az üldözéses versenyben egész jó csapattaktikát dolgoztak ki, s arany- és bronzérem lett a jutalmuk, sőt a váltót is megnyerték, de kérdés, mi lett volna, ha Northugnak nem törik el a botja.

Mindenesetre 20 kilométerig túl sok minden nem történt, legfeljebb az újonnan bevezetett menet közbeni léccserék okoztak némi izgalmat: a finn Nousiainennek például még nem voltak a helyén a lécei, ráadásul emiatti idegességében a botját is elvesztette. A francia Gaillard-nak meg ragasztószalag maradt a lécén, s emiatt meg kellett állnia, így elvesztegetett csaknem fél percet. De a kétszeres olimpiai bajnok észt Veerpalu is hasra vágódott a boxból kifelé jövet.

A táv feléhez közeledve előbb egy tömegbukás borzolta az idegeket, amelybe ráadásul egy svéd és Bauer is belekeveredett. Közben a norvég Johnsrud Sundby próbált megszökni, de a táv felénél utolérte a mezőny. Ezután a svéd Rickardsson próbálkozott hasonlóval - hasonló sikerrel.

Persze menet közben azért fogyatkozott a mezőny, de így is csaknem harmincan haladtak még ekkor is együtt. Negyven kilométerig aztán húszra fogyott a létszám. Az üldözéses verseny győztesének, a svéd Hellnernek a léccserénél akadtak gondjai. Ráadásul ezután az orosz Legkov állt a mezőny élére, és igencsak rákapcsolt, így aztán már csak tucatnyian maradtak, de köztük ott volt Bauer és Northug és a 15 kilométer győztese, a svájci Cologna is. Az orosz megpróbált meglépni, de a többiek Bauer vezetésével a nyomába eredtek. Igaz, a végét meg épp a cseh ő nem bírta. Már csak 800 méter volt hátra, és még mindig együtt voltak. Az utolsó emelkedőn a német Teichmann állt az élre, de Northug a nyomában maradt. Ezt követően a stadionban érve megismétlődött az, ami a csapatsprintben: Northug pillanatok alatt eltüntette a német előnyét, és a célegyenesben meg is előzte őt. Northugot tehát a csúcsra ért: első egyéni olimpiai bajnoki címét is megszerezte. Teichmann már a második ezüstjét szerezte, mindkettőt a norvég(ok) mögött. A harmadik helyet a svéd Olsson szerezte meg, köszönhetően annak, hogy a vele versengő Cologna nagyot esett a végén.

SÍFUTÁS, FÉRFI 50 KM-ES VERSENY (KLASSZIKUS STÍLUS):
1. Petter Northug (norvég) 2:05:35.5
2. Axel Teichmann (német) +0.3
3. Johan Olsson (svéd) +1.0
4. Tobias Angerer (német) +1.5
5. Devon Kershaw (kanadai) +1.6
6. Andrus Veerpalu (észt) +6.1

Utolsóként következett az a döntő, amelyet talán a világon mindenhol a leginkább vártak. A férfi jégkorong döntője, amelyben két ősi rivális csapott össze. Az egyik oldalon Kanada, ahol nemzeti sport a jégkorong, a másikon pedig az Egyesült Államok. Az NHL, az észak amerikai profi jégkorong liga csapatai közül 10 is akadt - Anaheim Ducks, Boston Bruins, Carolina Hurricanes, Chicago Blackhawks, Los Angeles Kings, Nashville Predators, New Jersey Devils, Pittsburgh Penguins, San Jose Sharks, Vancouver Canucks -, amely delegált mindkét oldalra legalább egy játékost. A leginkább pikáns párharc a Vancouver Canucks két játékosa Roberto Luongo a kanadaiak kapusa, és Ryan Kesler az amerikaiak támadója között volt várható. És akik ezt a párharcot nagyon várták, nem kellett csalatkozniuk. Kesler 81 NHL-es góljából egyet sem vett tudomásul olyan csendben a vancouveri közönség, mint amelyiket az olimpiai döntő 33. percében lőtt Roberto Luongónak. Az utóbbi időben eleve lehetetlen lett volna az effajta leosztás, elvégre a „hétköznapokon" Kesler és Luongo is a helyi Canucks szekerét tolja - de hát a vasárnap ünnepnap volt, az olimpiai hokitorna döntője, a Kanada-Egyesült Államok mérkőzés napja. Ha úgy tetszik, ezen dőlt el, hogy a kanadaiak „szent sportágában" egy vagy „tízmillió" olimpiai bajnoka lesz Vancouvernek, azaz, csak Kesler lehet boldog arrafelé, vagy egy egész nemzet. Ez volt a mérkőzés harmadik gólja, amivel visszajött annak az esélye, hogy Kesler fog vigyorogni, és egy nemzet sírni. Történt ugyanis, hogy a kanadaiak már 2-0-ra vezettek, mikor a 33. percben Patrick Kane jobbról ellőtt korongjába Kesler beleszúrt, és megindult az őrült hajsza.

Pedig addig a pillanatig a kanadaiak kézben tartották a csatát, a két emberhátrányt kivédekezték, elbírták, hogy a megasztárok kínlódnak - mert működött az anaheimi-chicagói tengely. Jonathan Toews (Blackhawks) hét assziszt után meglőtte az első gólját, aztán Corey Perry (Ducks) is betalált, Ryan Getzlaf (Ducks), valamint Duncan Keith (Blackhawks) passzából, és minden vidámnak tűnt.

De kiderült, hogy a torna során először hátrányba kerülő (csaknem 313 percet kellett erre várni) amerikaiak bírják az ilyen terhet is. Felpörögtek, és „szétbombázták" Luongót. A vége előtt nem sokkal lehívták Ryan Miller kapust is, és mindent egy lapra feltéve támadtak. Az olimpia alatt egyetlen egyszer sem tudott gólt szerezni az a csapat, amelyik lehívta a meccs végén a kapusát. De az Egyesült Államok nagyon akart nyerni, és ugye bátraké a cseresznye; a 32. kapura lövésükkel egyenlítettek. Huszonöt másodperccel a vége előtt a Jamie Langenbrunner lábáról továbbcsorgó korongot Zach Parise bevágta a félig üresen tátongó kapuba. Ez is sikerült az amerikai válogatottnak (6 az 5 ellen betaláltak).

Jöhetett a ráadás. 20 perc, 4 a 4 ellen. Az tisztán látszott, hogy a csapatok nem akarnak büntetőket lőni. Ettől volt rendkívül izgalmas a hosszabbítás. És hogy ki nyert? Biztos emlékeztek a harmadik harmad közepére, mikor Sidney Crosby egyedül lépett ki a védők közül, de hosszan tolta meg a korongot, így Miller hárítani tudott. Az egy meccslabda volt. De Sidney Crosby, a 22 éves "szupersztár" kihagyta. Ahogy a döntő előtti három meccsen egyetlen pontot sem szerzett. Nos ez a Sidney Crosby a hosszabbításban 7:39-nél a Jarome Iginlától kapott átadást átvette, és 7:40-nél laposan Ryan Miller lábai között a hálóba vágta. Alighanem ezzel valóban Szupersztár lett Hokiországban, ahol most mindenki boldog. Senkit sem érdekel már az a 13 aranyérem, amit összesíeltek, korcsolyáztak, boboztak, csúszkáltak, dobtak, lőttek, parittyáztak. Mindet elhomályosítja ez az egy! Kit érdekel, hogy még soha egyetlen ország sem tudott 14 aranyat nyerni egy Téli Olimpián. Kanadában a világon senkit. Csak egy a lenyeg! Bebizonyították, hogy a hoki még mindig Kanada játéka.

Kanada - Egyesült Államok 3 - 2 (1-0, 1-1, 0-1, 1-0) - hosszabbítás után

JÉGKORONG, FÉRFI:
1. Kanada
2. Egyesült Államok
3. Finnország
4. Szlovákia

Éremtáblázat

Nem hivatalos pontverseny végeredménye:

A ponttáblázaton mi magyarok is megtalálhatóak vagyunk! :)