PowerPlay-magasinet

Holnap következik, sajnálatos módon, számunkra a szezon utolsó válogatott tétmeccse. Ez alkalomból jöjjön egy kis elemzés, esélylatolgatás és talán vitaindítás, első sorban a jövőről. Viszont rendhagyó módon most nem számokat meg táblázatokat láthattok, hanem talán azt, ami a tanult szakmám, kicsit a hobbim, és ami talán leginkább ide illik: gondolatokat, érzéseket szavakba öntve, szöveggé összeállva.

 Sok támadás és vita kering mostanában a válogatott körül, melyek közt gyakorlatilag mindenki megtalálhatja a maga igazát, hiszen annyi féle van. Sokak szerint nagy változások kellenek, mások szerint minden jól van, csak a szerencse nincs mellettünk. Lássuk elsőként ezt a nézetet. Szerencsénk az valóban nincs, legalább is nagy általánosságban. Talán elfogadtok engem hiteles személynek ennek megítélésében, hiszen hatodik szezonomat töltöm a válogatott élén, gyakorlatilag a kezdetektől fogva, az építkezés óta itt vagyok. Anno megpróbáltuk a lehető legjobbakat összeszedni, nem volt könnyű, hiszen rengeteg játékos szóba jött, de csak 35-öt választhattunk. Ferrri-vel a koncepciónk egyértelműen az volt, hogy fiatal csapat kell. Ezt meg is tettük, nagyobb volt a rizikó, mivel a karrier hossz és a tapasztalat hiánya bármikor visszaüthetett volna, de első szezonban ebből nem is láttunk semmit. Aztán jött a második, azaz a 6. szezon. Itt álljunk is meg egy pillanatra. Nem tudom észre vette-e eddig bárki, vagy volt-e már róla szó, de a páros szezonokban nekünk nem megy. Eddig nem mertem így kijelenteni, de a statisztika egyértelmű, páros szezonokban megérkezik hozzánk a balszerencse. Mert másra nehezen lehetne fogni a furcsa vereségeket, a váratlan nagyarányú zakókat, esetleg az érthetetlen döntetleneket. Ezek a szezonok többnyire a kétévente megrendezésre kerülő VB-k vagy EB-k második fordulói, itt véglegesedik a kijutók névsora. Az első VB-re különösebb gond nélkül ki tudtunk jutni, ezért a második körök végén spóroltunk ugyan az erőnléttel, de sokan tették még ugyan ezt. Nem voltak túlzó különbségek, talán 1-2 kivétel akadt ugyan, de szoros meccseket játszva, egy tétmeccset sem nyertünk. A VB-n egy jó csapattal, jó erőnléttel, harmadikak lettünk, mérlegünk egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Ez sajnos kevés volt...

Ez után jött egy EB időszak, a felkészülés remekül zajlott, a szerencse is mellénk állt, az egyik legjobbnak tartott cseh válogatott ellen addig három meccsből kettőn sikerült döntetlent elérnünk, ezúttal nyertünk. Nem is akárhogy, két góllal, szép játékkal. Remek szezon volt, bár a PPM Challenge Cup-ból nagyon hamar kiestünk, csont nélkül, az 5. szezonhoz hasonlóan, kicsit érthetetlenül. De nem ez volt a fontos. Majd jött a nyolcadik, páros szezon. Bár nagyon szégyellni való eredmény talán nem született, érdekes mindenképp volt. Nem szeretnék bizonyítványt magyarázni, kijutottunk, elég simán, ez volt a cél. A csoportkörben csak a végül kijutó románokat vertük, csupán a gólkülönbségen múlt, hogy nem sikerült. Főleg úgy, hogy az a Bosznia-Hercegovina vert el minket két góllal, akit a szezon elején mi vertünk kettővel, szintén hazai pályán... Itt a másik kulcsszó. A rendszer nagyon keményen nézi melyik csapat van hazai pályán. Ez van akiknél nem így van, nálunk szinte mindig. Hogy legyen egy kis statisztika is: Az elmúlt 6 szezon során összesen 9 alkalommal tudtunk nyerni vendégségben, ebből 3 még az első szezonban, és kettő a tavalyi PPM Challenge Cup menetelésnél. (Ez a statisztika sajnos nem jelent sok jót a holnapi izraeli látogatásunk kapcsán sem.) Bár gyorsan tegyük hozzá, hivatalosan ez nem minden esetben számít.
Ezzel el is érkeztünk a tavalyi évhez, amikor is Frecsi-vel vágtunk neki egy újabb VB selejtezős időszaknak. Ezt nem részletezném különösebben, előző szezonban sikerült megnyerni egy PPM Challenge Cup-ot, ami nem kis dolog, viszont idén sajnos nem sikerült kijutnunk a VB-re. Mindez egy meccsel a selejtezők vége előtt sajnos már biztosra vehető. Ahogy az is, hogy az a cseh csapat nyeri meg a csoportunkat, akik csupán egyszer tudtak minket legyőzni, még a legelső meccsünkön. Pedig a csapat élén a legsikeresebb magyar menedzser van, a tudás mégsem garancia mindenre.
Mindezt azért írtam le nektek, hogy legyen előttetek mi volt eddig, hogy aki nem követte folyamatosan a válogatott életét is tudja mi lehet az amit jobban kellene csinálnia, és mik a minimálisan elvárható dolgok a magyar válogatottól. Röviden így lettünk egy büszke, ámbár nemzetközileg lesajnált csapatból nemzetközileg most már-már komolyan vett, ugyanakkor új, szebb jövőt és vezetőt kereső nemzet.

  Most kellene jönnie egy új csapatnak, akik összedolgozva javítják a hibákat. Rengeteget dolgoztunk eddig a csapattal, a „melós része” gyakorlatilag kész, viszont a finomhangolással is dolgozni kell, sokat. Mert bár jórészt vázoltam, hogy a szerencse nem volt túl gyakran velünk, nyílván követtünk el hibákat. Más kérdés, hogy előre senki nem tudta mi lesz, és utólag könnyű okosnak lenni. Amikor meg kell hozni egy döntést, azt igenis komolyan kell venni. Mert egy bajnoki meccsen, ha elrontasz valamit, még van 41 alkalmad míg képet kapsz a munkádról. Viszont ha egy válogatottnál rontasz, már csak 13 tétmeccsed marad. Nem mellesleg bírni kell a sok kritikát, mert itt egy egész közösséget kell magad mellett tudnod, aki tőled várja az eredményt. Utólag könnyű okosnak lenni, ne azzal akarjon valaki jobb lenni, hogy elmondja, X esetben mit játszott volna a csapattal. Minél kisebb az esély a kijutásra, annál hangosabbak lesznek ezek az emberek. Most 11 meccs után, 3 vereséggel a zsákban, és a biztos választás tudatában sokan szeretnének kapitányok lenni. Néhány dolog, egyfajta tanácsként a jelölteknek. Ne azzal akarjatok jobbak lenni, hogy mindent felforgattok. Ez talán a legnyomósabb érv, ami miatt sokan szeretik, ha folytonosság és összedolgozás van az átadásban is. Ennek régre nyúlik vissza a gyökere, egykor volt olyan kapitány, egy külföldi hoki csapatnál, aki sok jó játékost rúgott ki, majd később hívott vissza. Ezzel csupán annyit elérve, hogy összhangjuk ismét nulláról induljon. Nem feltétlen történne ez mindenkivel, de a tapasztaltabbak félelme innen ered, hogy ne gondoljon senki összeesküvés elméletekre. (Nem mellesleg a tapasztaltabbak alatt nem csak pár embert értek, mert csak a foci körül rengetegen gyűjtöttek tapasztalatokat, a hokiról nem is beszélve…) Ez csak egy dolog, ami előfordulhat egy tapasztalatlanabb, kapkodóbb embernél. Ettől függetlenül lehet jobb egy fiatalabb menedzser, de hibáit jobban ki fogják sarkítani. Emellett ne csak magatok miatt akarjatok kapitányok lenni, ne akarjátok ti feltalálni a spanyol viaszt. Fellengzősen hathat, de az évek során több olyan kampánybeszédet olvastam, melyben a menedzserek büszkén hirdetik, hogy mennyivel másabb taktikát vagy játékosokat tartanának a válogatottban. Amíg mindez ésszerű, és jogos érvekkel is alátámasztható nem baj, de voltak nagyon elvetemült ötletek. Nem lettek megválasztva, nem is baj.
A másik nagyon fontos dolog, hogy minden induló készüljön. Ne csak figyeléssel, ne csak taktikával, hanem teljes koncepcióra. Ne csak a választásokra készüljetek, hanem a majdani munkára is, sok mindenben különbözik egy klubcsapattól a válogatott, és nem csak erősségben. Képviselnie kell egy országot, ha igazságtalan dolog történik hallatnia kell a hangját a megfelelő fórumokon (nem a válogatott topik) a megfelelő formában. De ha elront valamit vállalnia kell a felelősséget, azzal együtt, és azt helyrehozva kell végigcsinálni a ciklust, nem szabad az első hiba után felállni. Ugyanakkor, ami talán a legnehezebb, hogy bírni kell a kritikát, a rá nehezedő nyomást. Ha a hosszú távú célok megkövetelnek valamit, akkor azok mellett ki kell tartani. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet elfogadni tanácsot, segítséget, mi is rengetegszer éltünk ezekkel. A mérce szerintem adott, de nem nehéz megugrani, mert bőven van még ebben a csapatban lehetőség, csak hozza ki valaki, felelősséggel.

 Sokáig lehetne mindezt ragozni, de a legfontosabb, hogy most a válogatottnak új kapitányra lesz szüksége, és ennek a személynek valóban a legjobbnak kell lennie. Mind a csapat, mind a közösség szempontjából, nem elég egy fronton helytállni. Remélem senki nem ért félre, nem okoskodni szeretnék, csupán egy képet adni abból, amivel az elmúlt két évem töltöttem, egy kis segítséget adni az indulóknak. Készüljetek, legyen igazi verseny, ne tudjunk dönteni, hogy a sok jó induló közül vajon ki lenne a legjobb, és ne azon morfondírozzunk, hogy ki lenne a legkevésbé rossz. Mert ez nagyon nem mindegy. Márpedig mindez csak az indulókon áll, a potenciál sok menedzserben benne van, ne vegye senki félvállról. Jön egy új, Kell egy új kapitány, egy új rendszer, amihez szerintem minden, a válogatottat eddig segítő menedzser nevében mondhatom, továbbra is segítünk ha tudunk. De ehhez egy felelős ember kell, aki átgondoltan cselekszik, mert ugyan ez csak egy játék továbbra is, de több ezer magyar játéka…