PowerPlay Magazin

Történetünk ott kezdődik, hogy 30/44 év után végre nem az O csoportból (Otthon maradottak csoportja) kezdtünk egy labdarúgó tornát, hanem az F-ből...
Mivel 18 éves korom óta (értsd 20 éve) készülök rá, hogy ha egyszer kijutunk valahová, akkor a helyszínen szurkolok a csapatnak, a pótselejtező sikeres megvívása után végre tudtam, eljött az én időm!
Pelikán elvtárs szavaival élve: "Akkor még nem sejtettem..." De hogy mit nem sejtettem arról később.

Megtörtént az álomsorsolás (norvégokkal az O csoportban), látszott, hogy Bordeaux, Marseille, Lyon gyönyörű túra lehetne.
Gyorsan összeállt az utazó négyesünk, az elhatározás után jegyet kellett szereznünk, ennek érdekében mind a négyen regisztráltunk a megfelelő oldalon. Szerencsénk volt, mindegyik csoportmeccsre sorsoltak nekünk négy jegyet, a nyolcaddöntőre is, Marseillere pedig még plusz négy jegyünk lett.

Osztottunk-szoroztunk, a család és a munka mellől nem tudtunk elszakadni ilyen hosszú időre, így aztán végül az izlandiak és a portugálok elleni meccsre szűkítettük le a programot. Az osztrák meccs jegyeit, és az izlandi plusz négy jegyet rokonoknak, barátoknak adtuk át (bár az elején paráztatták a népet, mindenki simán bemehetett a stadionokba, csak azt nézték van-e jegyed).

A kijutásunk utáni terrorcselekmények, és a sajtóban elharapózó rémhírek terjesztése okozta szórványos családi aggodalmakat leküzdve megnyugtattunk mindenkit, hogy ha olyan balszerencsénk lenne, hogy a valaki pont a valóban kimagasló nemzetközi érdeklődésre számot tartó magyar-izlandi vagy magyar-portugál meccs kapcsán robbantana, akkor ha meglátjuk szándékát, elfutunk.
A második aggodalom hullámot akkor kellett hárítanunk, amikor az angol-orosz meccs Marseillei verekedései uralták a híreket, de megnyugtattunk mindenkit, hogy a sorsolás az ellenfelek tekintetében is álomsorsolás, sem az izlandi, sem a portugál szurkolók nem verekedősek, az angolok és oroszok, pedig megfutamodnak előlünk, mire mi Marseillebe érnénk.

Június 17-én pénteken 16.30-kor jött el a SOHO Party slágerének aktualitása - Indult az utazás, csak erre vártunk!
A Győr-Marseille útvonalat problémamentesen leküzdöttük, Monte Carloba mondjuk egy fél órával korábban értünk a tervezettnél, így a napfelkeltére kicsit várnunk kellett, aztán a nizzai stadion mellett elsuhantunk, majd Cannesban is körülnéztük, Filmfesztivál épülete, egyebek, végül 10 órára a szállásunkra érkeztünk, tudtunk ejtőzni a meccs előtt. A bérelt lakásunk ablakából ráláttunk a Stade Velodromera, így a teljes vonuláson nem vettünk részt (15 perc sétára voltunk a stadiontól), pont a végére viszont be tudtunk csatlakozni!

Fantasztikus élmény volt, gondolom láttatok videókat az eseményről, de a helyszínen még ütősebb volt! Kb 30 ezer magyar szurkoló volt Marseilleben, hömpölygött a tömeg az utcán, a barátságos izlandi szurkolók vegyültek mindenki a legnagyobb békében, ez valóban a labdarúgás ünnepnapja volt, nekünk különösképpen. A Marseillei étteremben például mellettünk 8-10 osztrák szurkoló ült (valamit benézhettek a jegyfoglalásnál, mert ők ekkor azt hiszem Párizsban játszottak...), másik irányban izlandiak, mindenütt máshol magyarok.

Úgy indultunk neki az EB-nek, hogy a két meccsen lehetőleg rúgjunk egy gólt (ha lehet büntetőből, mert annak kétszer lehet örülni - mikor megadja a bíró, és amikor berúgjuk), ha lehet iksznél, vagy -1-nél, illetve ha szereznénk egy pontot, az még bónusz lenne! Nos, a fiúk igencsak túlteljesítettek a várakozásainkat, de valószínűsítem, hogy mi szurkolók is túlteljesítettük a srácok elképzeléseit. A stadionba viszonylag gyorsan bejutottunk, egy órával a meccs előtt a magyarok többsége már a lelátón foglalt helyet, és a kemény mag vezetésével indult a hangolás.
Akkor mázlink volt, hogy a lehető legjobb helyen tudtunk állni (mert a kapu mögötti szektorokban mindenki végig állt), a kapu fölött a magyar tábor kellős közepén, a második karéj legfelső sorában (hátunk mögött ráccsal, amire frankón tudtunk támaszkodni - jobb volt, mint a VIP szektor!)

Egyébként lehetett "sört" kapni a stadionokban, - kapaszkodjatok meg - 0,5%-os alkoholtartalommal bíró Carlsberg-féleséget, mert sörnek nem merném nevezni. Ellenben az ára nagyon kedvező volt - az izlandiaknak - 6,5 euró volt, tehát egy kört 26-ból megúsztunk. Egyet muszáj volt innunk (na jó, kettőt ittunk szigorúan a folyadékpótlás miatt), mert nagyon frankó vastag műanyag pohárban kaptuk, amelyen a meccs is szerepelt zászlókkal, emléknek tökéletes!

Már a meccs előtt is folyamatos volt a szurkolás, az Indul az utazás, Ria-ria Hungária, a válaszolós HAJRÁ-MAGYAROK stb. és a meccs alatt végig fantasztikus hangulat uralkodott. Az izlandiak ütemes tapsa, és húzása is nagyon jó volt élőben, de a mi ütemes tapsunkhoz szóló HEJJ! még ütősebb volt. Még most is borsódzik a hátam. A meccs is fantasztikusan alakult, a második félidőben pont az előttünk lévő kapuhoz rohamoztunk, és a végén begyötörtük az egyenlítő gólt! Ismerős ismerőssel és ismeretlennel ölelkezett, ugrált örömében! Igaz majdnem infarktust kaptunk mikor az utolsó pillanatban szabadrúgást ítéltek ellenünk a túlsó kapunál, nem láttuk, hogy megint tizi lesz vagy sem. Végül megúsztuk!
A meccs után csaknem egy órán át tartott a stadionban az ünneplés, majd hömpölygött a boldog tömeg az utcákon, hiszen a TOVÁBBJUTÁST ünnepeltük!!! Egyből elkezdtünk kalkulálni, hogy hova juthatunk, melyik városban fogunk játszani, hogy tudnánk még kinn maradni a nyolcaddöntőre...

Mámoros hangulatban ballagtunk a stadionból hazafelé és belebotlottunk az egyetlen boltba, akik tényleg komolyan vették az alkoholtilalmat (szerencsére Lyonban nem találtunk ilyen bolondot), még szerencse, hogy az otthoni készletünk a hűtőben várt minket.
A meccs másnapján elköszöntünk szállásadóinktól, kitűztük a magyar lobogót a kocsira, és indult a Provance-i kirándulás Les Baux de Provance vára, Tarascon vára, Avignoni pápai palota megtekintése után érkeztünk egy festői kis faluba, Mirmande-ba, ahol két éjszakára szálltunk meg. A falut úgy képzeljék el a lustábbak (akiknek google nem annyira nagy barátjuk, hogy bepötyögjék a falu nevét), hogy egy dombtetőn áll kb 100 kőházikóból, szűk utcák (kb peugeot 206 talán még kompatibilis) van kb 6 keramikus üzlet, egy templom lenn, egy kápolna a dombtetőn a temetővel, egy nyitva tartó étterem és egy zárva tartó, meg a templommal szemben egy hát nem is tudom minek nevezzem... sörözőnek nem nevezhető ivóhely.
No, ettől a metropolisztól felfelé az erdőben volt a szállásunk az összes gps számára láthatatlan helyen. Szerencsére a háziak ezzel tisztában voltak, és lejöttek értünk a faluba, majd úttalan utakon eljutottunk az erdőben található házikóhoz, valamint foglaltak nekünk helyet Margot éttermében - addig nem sejtettük, hogy egy ötcsillagos gasztronómiai utazás részesei leszünk, amelyet a lincshangulat elkerülése érdekében nem részletezek (fotókat igény esetén mellékelek Az étterembe bevitettük magunkat a házigazdával, mert tuti nem találtunk vissza a sötétben - egyik útitársunk már a kocsiját siratta, mert lefelé menet kissé nehezen barátkozott a házigazda az automata váltóval...
Másnap pihenőnapot tartottunk, a festői kilátás közepette a medence partján süttettük magunkat - le is égtünk, ahogy kell
Egyetlen délutáni programunk a Mirmande-i kiskocsma-félébe való betévedéssel tetőzött.
Az utcafrontról az épület nem tűnt romosabbnak a többinél, a két kis asztalból álló terasz félig foglalt volt, felbukkant egy karbantartónak tűnő hatvanas úr, akiről még nem sejtettük, hogy a tulaj volt. Beinvitált minket a szalonba, amely inkább egy olyan lakásra emlékeztetett, amelyről valaki elhatározta, hogy kifest, de elfogyott a pénz, és úgy maradt, ahogy volt, uszkve 20 éve! Szerencsénkre kerthelyiség is volt, a mély levegővétel kifújása után kijutottunk a szabadba. Ott az egyetlen 20 évnél fiatalabb tárgy, a tulaj kb 15 éves kocsija volt, a 80-as évek végén a Bakonyborzasztói resti ugyanígy nézhetett ki. De sebaj, melegünk volt, szomjasak voltunk. A fenti benyomások végett a szomjoltók köre mindenki számára nyilvánvaló módon az üveges sörre korlátozódott. Nem gyengültünk el, a frissen öblített poharakhoz nem nyúltunk, üvegből a tuti!
A felszolgáló tulaj öltözéke utoljára a napóleoni háborúk idején lehetett kimosva, de egyik ámulatból a másikba taszított minket kérdésével - miután tisztáztuk, hogy üveges sört kérünk:
- Ale o blonde?
(hoppá, csak nem? kértünk ezt is, azt is)
- Carlsberg! (mondta magabiztos mosollyal - na ekkor már sejtettem, hogy itt valami nem stimmel)
Kisvártatva érkezett emberünk a magabiztos mosollyal hozta is a négy... 0,25-ös Heinekent!

Nos, miután Mirmande-ban a vendéglátás legszélesebb amplitúdóját bejártuk, továbbindultunk Lyonba. A Rhone völgyében észak felé haladva a világ egyik leghíresebb borvidékét nem hagyhattuk ki, így a Hermitage szőlőhegyét kápolnástól, ültetvényestől, permetelős melósostól bejártuk, így a kirándulós részt letudva, bezuhantunk egy nagy borászat boltjába, és nem tétováztunk. Akkor vakartuk csak a fejünket, mikor a tolikocsiról be kellett logisztikázni a nem kevés karton bort, de nem hátráltunk meg. Továbbhaladva az autópályán a dugót is leküzdve beértünk Lyon belvárosába, amely igazán hangulatos. Szurkoló zónában is ténferegtünk egy kicsit, majd megpróbáltunk ebédelni, de 3-kor minden étterem kajás része sziesztázni vonult, kénytelenek voltunk a hrabali mentőövhöz nyúlni (miszerint az éhség csak álruhába bújt szomjúság) így egy darabig sörökkel védekeztünk a kiszáradás fenyegető veszélye ellen. Kultúrprogram gyanánt siklóval felmentünk a lyoni Notre Dame de Fourviere bazilikába, amely lélegzetelállító, ráadásul az altemplomában (amely meghökkentően nagy) Szűz Mária kegyképek/szobrok voltak lépten nyomon, köztük nagy örömünkre a győri Könnyező Szűzanya képét is megtaláltuk. Kegyelemmel eltelve meg sem álltunk az óvárosig (siklóval le, séta az óvárosi másik nagy templomba be, ki), ahol megtaláltuk helyünket! A templomtérről induló sétálóutca teraszán (rögtön az első helyre lehuppantunk, ahol szemre jó sört mértek) remek belga söröket tudtunk kortyolgatni, egyúttal a lyoni olvasztótégelyben fellelhető minden fél-fajta rasszhoz, nációhoz tartozó embertömeg hömpölygését figyelhettük relaxációs jelleggel. A meccs előtti nap a magyarok/portugálok aránya kb 20/1 lehetett, remek hangulat uralkodott, szomszédos kocsmákból is kiszűrődtek magyar szurkolói rigmusok. Kénytelen-kelletlen elindultunk Villeurbane városrészbe, amely félúton volt a belváros és a stadion közt. Szállást elfoglaltuk, majd elindultunk felfedezni a környéket, hogy egy kocsmában megnézzük a spanyol-horvát meccset - akkor még nem sejtettük, hogy ez nehezebb mutatvány lesz, mint Marseille kikötője környékén parkoló helyet találni... A környék igazán kozmopolita volt: egy sarokra arab húsbolt, az út túloldalán kínai által üzemeltetett üzlet, a másik irányba indulva egy sarokra zsidó bolt. Na volt itt minden, csak nyitva tartó vendéglátóipari egység nem! Fél óra bolyongás után találtunk végre egy arab pizzázót, ahol volt két tv, ráadásul az egyik előtt soproni szurkolókat leltünk, úgyhogy együtt néztük a spanyol-horvát meccs második félidejét (sör is volt szerencsére).

Másnap a portugálok elleni meccsre befűtöttek rendesen, így energiatakarékos üzemmódba kapcsoltunk délelőttre, rövid séta, naptej beszerzése, amely már eső után köpönyeg alapon sokat nem segített, de a lelkünket nyugtatta. Elhatároztuk, hogy a sarki arabnál veszünk húst, és megsütjük. Szóba elegyedtünk velük (azt ne kérdezzétek milyen nyelven-nyelvjáráson, de nagyon megörültek a magyaroknak, ugyanis a csirkéjük is magyar! Kaja után elindultunk a gyülekezési ponthoz, hogy a szurkolói vonulást az elejétől végig élvezhessük ezúttal. Marha meleg volt, ráadásul a semmi közepén voltunk, kígyózó sorok a sörlelőhelyeken. Elindultunk a majd 6 km-es túrára 30+ fokban, ital nélkül, nem volt az igazi. Ipari területen, lakótelepek szélén vezetett az út a stadionig, egy szó mint száz, a Marseille-i jobb volt! Félúton megadtuk magunkat, és mintegy 40 perces sorban állás után hozzájutottunk az életmentő sörünkhöz! A menet nagyon színes volt, Temesvári Andrea a családjával ott bandukolt mellettünk egy jó darabig, de volt, aki a másfél év körüli gyerekével a vállán vonult (azért ez kemény volt...), sodródott mellénk meglehetősen illuminált állapotban lévő társaság is. Egy szerencsétlen fiatal csajszi kocsival betévedt a menet útjába az egyik kereszteződésben, pillanatok alatt körbevették a kocsit vagy 20-an és udvarolni kezdtek a hölgynek. Hogy mi lett a vége nem tudom...
A Lyoni stadionba bejutottunk kb. fél óra alatt, majd kénytelen-kelletlen ismét ráfanyalodtunk a már ismert sörutánzatra, de mellé kértünk vizet is, hogy a végén jó íz maradjon a szánkban...

Miután megmenekültünk a szomjhaláltól elfoglaltuk helyünket a kapu mögött, ezúttal nem középen, hanem a jobb oldali büntetőterületet határoló vonallal egy vonalban (azt hiszem a maradék olvasókat most veszítettem el - bocs!) kb. 15. sor körül - akkor még nem sejtettük, hogy ez is mázlis hely lesz. Röhögtünk a túloldalon a napon aszalódó portugál drukkereken, buzdítottuk az egyenöltönyben pályára érkező válogatottat, aztán körülnéztünk a gyönyörű Stadionban (próbáltam összefutni a Dubaiból érkező volt osztálytársammal), visszaültünk a helyünkre, próbáltunk önuralmat magunkra erőltetni, hogy ne kenjük szét az időközben arcunkra vitt nemzeti színeket, aztán talpra ugrottunk sokezren, mikor melegíteni jöttek a srácok, mentek az előzőleg már sorolt rigmusok, a hangulat egyre jobban emelkedett, már a hőmérő magasra kúszó higanyszálát is bőven lehagyta, pedig tényleg qrva meleg lett!
Sajnos az árnyék nem konstans, és bizony vándorútja révén a hosszanti oldalon ülő magyar szurkolók szemmel láthatóan izzadtak, mint a portugál kapus Dzsudzsák szabadrúgásaikor. Azt is megfigyeltük, hogy a nők jobban bírják a hőséget, mert csak férfiak vetkőztek félmeztelenre... Fölöttünk két sorral ült Katus Attila is, talán a lányával?(Sic!) Nagyon jó hangulat uralkodott a lelátón, aztán Gera góljánál robbant a bomba (szerencsére nem olyan), mindenki a másik nyakába ugrált. Ronaldo semmit nem csinált az első félidőben, hiába vigasztaltuk, hogy már csak egy órát kell kibírnia, és mehet vissza a yachtjára nyaralni, sajnos máshogy gondolta, a saját szurkolói előtt akarta rúgni a gólokat. 1-1, félidő. Egyikünk úgy fellelkesült, hogy újabb kört akart hozni a "sörféléből", hiába tiltakoztam. Na hát ő úgy járt, hogy kiment 1-1, visszajött 2-2! Ipi-apacs szopacs! Dzsudzsi mikor odaállt a következőszabadrúgáshoz, éreztük, hogy jön a 3. Aztán élveztük is a mámoros pillanatokat - ki a fene gondolt volna rá, hogy hármat rúgunk a portugáloknak, úgy, hogy stabil embereket pihentetünk ellenük??? Na és micsoda remek játék a foci, a portugál szurkolók sem hitték volna ekkor, hogy megnyerik az EB-t (akkor még nem sejtettük ugyebár)! 3-3-nál az orrunk előtt rúgtunk kapufát, egyik ámulatból estünk a másikba, felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Lefújás után a kivetítőn láttuk a végeredményt: CSOPORTGYŐZTES MAGYARORSZÁG! Öröm, mámor, ünneplés hosszú-hosszú perceken át, majd elindultunk a piros oroszlán felé, ahol unokatesóm várt minket a nyolcaddöntőre szóló jegyeket végül ő kapta meg (aztán kénytelen volt továbbadni, de ez egy másik történet).
Kihömpölyögtünk a Stadionból, felszálltunk az ott várakozó buszokra, amely nem oda vitt minket, mint amit kiírtak rá, de egy másik metróállomás is megfelelő volt, átszállással hazajutottunk. Mindenütt fáradt és boldog magyar szurkolókat láttunk (a portugálok sem szomorkodtak nagyon), tényleg fárasztó dolog órákon át teli torokból szurkolni!
Másnap reggel hazaindultunk, szerencsésen megérkeztünk estére (mondjuk a Nyíregyházáról induló kollégákat nem irigyeltük, ekkor - több, mint 3000 km-t letudva - már nem annyira vágytunk további háromszázra.

Nem tudtunk tovább maradni idő hiányában a nyolcaddöntőre, de így volt jó, így volt kerek a történetünk. Induláskor tele voltunk várakozással, izgalommal, de akkor még nem sejtettük, hogy ez egy olyan utazás lesz, amelyre valóban érdemes volt várni sok éven, évtizeden keresztül, és emléke életünk végéig elkísér minket!

Az éjjel soha nem érhet véget... megvolt az utazás, csak erre vártunk!

Aki képes volt végigolvasni ezt a teleregényt, vendégem egy sörre (minimum!)